A JÉSZ július végén tartott közgyűlésén került be a szervezet elnökségébe a sportág egyik legnagyobb tapasztalattal és legnagyobb tekintéllyel bíró aktív játékosa, Vas János. Múltról, jelenről és a vállalt tisztséggel járó jövőbeni feladatokról beszélgettünk vele.
Pályafutásod során sok helyen megfordultál, sok helyen légióskodtál. Milyen hagyománya van külföldön a játékos szakszervezeteknek? Mennyire erős az érdekvédelem máshol?
Amerikában nagy hagyománya van ennek, de Svédországban is szervezett, jelentős lobbierővel bíró játékos érdekvédelem működik. Mindkét országban komolyan veszik ezt a kérdést, nincs olyan csapat, ahol ne lennének tagjai ezeknek a szervezeteknek. Sőt, rengeteg olyan játékos van, aki nem csak szimpla tag, hanem aktívan kiveszi a részét az érdekvédelmi munkában.
Mióta vagy tagja a JÉSZ-nek?
Gyakorlatilag a kezdetektől fogva. Pavuk Attila hívta fel a figyelmemet a szerveződésre, azóta tag vagyok.
Miért tartottad fontosnak, hogy csatlakozz?
Mert több szempontból is úgy gondoltam, hogy ez egy jó ötlet. Egy játékosnak főként az a feladata, hogy az edzésen és a meccseken is a maximumot nyújtsa. A pályafutása során azonban annyi kihívással, problémás helyzettel kell szembesülnie, amelyek megoldása már nem feltétlenül tartozik a feladatai közé, és gyakran nincs is meg ehhez a kellő tapasztalata, tudása. A profi ligákban a játékosnak általában a saját menedzsere intézi az ilyen ügyeket, míg itthon mi legtöbbször saját magukra vagyunk utalva.
A JÉSZ az egyének és a csapatok szintjén is segítséget tud adni a problémás helyzetek megoldásánál. Ez lehet egyszerű tanácsadás, mondjuk szerződéskötéskor, átigazoláskor vagy pénzügyi kérdésekben, de akár ügyvédi szintű támogatás is. A játékosok tulajdonképpen bármilyen problémával felkereshetik a szervezetet, ami a pályafutásukat érinti. De az évek alatt az is bebizonyosodott, hogy a JÉSZ a csapatok, sőt, a válogatott szintjén is hasznos tevékenységet végez.
A szervezet egyik legfontosabb célkitűzése a következő évekre a tagtoborzás. Az előbb felsorolt érvekkel meg lehet szólítani azokat is, akik még nem tagok?
Úgy vélem, igen. Azok, akik nem tagok, valószínűleg még nem kerültek olyan szituációba, amiben a szervezet segítségére lett volna szükségük. Eddig szerencsések voltak. Mögöttem egy 20 éves profi karrier áll, láttam már mindent, ami ebben a sportban előfordulhat. Én is a szerencsések közé tartozom, de sokan, akiknek a karrierjét követhettem, nem voltak ilyen szerencsések. Egy játékos sokféleképpen kerülhet bajba: rosszul igazol át, rossz feltételekkel köt szerződést vagy hosszú időre lesérül. Ezekben az esetekben egy érdekvédelmi szervezet sokat segíthet. De ha a személyes érdekek nem elég meggyőzőek, a csapat szempontjából is megéri csatlakozni. Emlékezzünk, mi történt Debrecenben! A JÉSZ ott rendesen beleállt a dolgokba, és sokaknak nyújtott nagy segítséget.
A szervezet taglétszáma az elmúlt hetekben lépte át a 100 főt. Mit gondolsz, elértétek a kritikus tömeget, ami már elegendő a hatékony érdekérvényesítéshez?
Ezt nehéz megítélni. Az biztos, hogy súlya van a szavunknak, a véleményünknek, ez több esetben is bebizonyosodott. A felnőtt játékosok nagy része, akik a válogatott közelben vannak, vagy tagjai a bő keretnek, már csatlakoztak, és tisztában vannak a tagság előnyeivel. Ugyanakkor bőven van még tartalék, különösen az utánpótlásban, ahol tovább kellene népszerűsíteni a szervezetet. Azt látni kell, hogy ez egy lassú folyamat, a meggyőzéshez idő kell, ez a 100 fő is 5 év alatt jött össze, de a taglétszám növekedése töretlen.
Hogy látod, a szövetség és a klubok mennyire tekintenek partnerként a JÉSZ-re?
Ez abszolút így van. A játékosok nincsenek meg a szövetség nélkül, a szövetség pedig nincs meg a játékosok nélkül. Ez egy szép szimbiózis, aminek működnie kell, és mindenki azon dolgozik, a klubokat is beleértve, hogy jól működjön, és fejlődjön a magyar jégkorong.
Komolyan vesznek minket, az elmúlt években ez egyre inkább egyértelművé vált. Elismerik a munkánkat, kikérik a véleményünket, megfontolják azt és együttműködnek velünk. Ha voltak is kisebb-nagyobb problémák, súrlódások, azokat mindig meg tudtuk oldani.
Az elnökség tagjaként személy szerint te hogyan tudod segíteni a JÉSZ munkáját? Itt támaszkodni tudsz a múltadra, tekintélyedre?
Mindenben állok a szervezet rendelkezésére. Ha az elnöknek vagy az elnökségnek szüksége van a tapasztalataimra, a véleményemre, a megszerzett tudásomra, szívesen megosztom velük. Ahogy az előbb említettem, játékosként én már mindent láttam, ami ezzel a sporttal kapcsolatos. Örülnék, ha ezt a JÉSZ és a sportág fejlődése érdekében kamatoztatni tudnám. Kíváncsian várom, hogy ez a tisztség jövőben milyen konkrét feladatokat hoz majd számomra.
Magyarországon talán a jégkorong fejlődött a legtöbbet az elmúlt 15-20 évben. A JÉSZ-nek ez az ötödik operatív éve. Egy ilyen jellegű érdekvédelmi szervezetnek már korábban is lett volna létjogosultsága? Vagy a sportág fejlődésével vált időszerűvé egy ilyen kezdeményezés itthon?
A JÉSZ akkor jött létre, amikor már látszódott, hogy jönni fognak olyan problémák, amiket egy ilyen szervezet tud csak kezelni. A sportág valóban hatalmasat fejlődött, egyre nagyobb tömegeket mozgatott meg, folyamatosan nőtt a színvonal, jöttek az eredmények és egyre több pénz áramlott a jégkorongba többek között a TAÓ-nak köszönhetően. Minden profibb lett, ezzel pedig a játékosok érdekvédelmének is lépést kellett tartania. Szóval a JÉSZ a sportág fejlődésével pont akkor kezdte meg működését, amikor szükség volt rá.
Egy korábbi interjúdban úgy fogalmaztál, hogy egy évtizede négy jó magyar center volt, ma már viszont legalább három sorra való. Hogy látod, milyen tartalékok vannak még a magyar jégkorongsportban? Fenntartható-e ez a fejlődési pálya? Mire van szükség ehhez?
Fenntartható, bár az utóbbi években én hiányolom azokat a húsz év alatti fiatalokat, akik már folyamatosan játszanak a klubcsapatukban, meghatározó szerepet töltenek be ott, és akár válogatott szinten is szóba jöhetnek. Legutóbb Nottinghamben az olimpiai selejtezőn Papp Kristóf például nagyon ügyesen mozgott, de több ilyen játékos kell, aki meg tudja magát mutatni már 17-18-19 évesen.
A további fejlődéshez nem szabad megelégednünk azzal, hogy valaki 25 évesen kerül a válogatott közelébe. Akkor lehet továbblépni, ha minél több tehetséges fiatal helyez nyomást ilyen értelemben az idősebbekre. Olyan helyzetet kell teremteni a csapatoknál, hogy a játékosoknak minden nap meg kelljen harcolni a helyükért.
(Fotó: Szabó Miklós, Nemzeti Sport)
