Szülőknek

Utánpótlás korú jégkorongozót nevelő szülőként Önnek lehetősége van pártoló tagként belépni Szervezetünkbe. A pártoló tagság keretében képviseli gyermeke rövid- és hosszú távú érdekeit.

Abban a korszakban élünk, amikor szülő és gyermek is egyre többet tudnak, hallanak az „öngondoskodásról”. Tudjuk, mennyire fontos, hogy fiataljaink a felelős sportolás mellett megtanuljanak felelősen gondolkozni, dönteni, élni.

Utánpótlás jégkorongozóink már viszonylag fiatalon speciális élethelyzet(ek)ben találhatják magukat, amelyhez nem feltétlenül társul még a megfelelő tapasztalat. Ráadásul, szülőként sem feltétlenül tudjuk mindenre a választ, különösen akkor, ha a jégkoronggal csak gyermekünkkel együtt kezdtünk megismerkedni.

A JÉSZ tevékenysége során nagy hangsúlyt fektet a fiatalok támogatására. Különböző rendezvények keretében szeretnénk lehetőséget biztosítani számukra a profi játékosok tapasztalatainak megismerésére, mélyebb beszélgetésekre. Ezek során a játékosok és szüleik egyaránt választ kaphatnak felmerülő kérdéseikre.

Szervezetünk segítséget szeretne nyújtani a fiataloknak olyan életútprogram kialakításában, amely a lehető legoptimálisabb a játékos számára és figyelembe veszi egyedi képességeit, erősségeit és az esetlegesen felmerülő akadályokat is. Lehetőséget szeretnénk biztosítani, hogy a jövőben igénybe vehessék karrier tanácsadási szolgáltatásunkat. Fel szeretnénk hívni a figyelmet a tanulás és a sport, akár a profi sport összeegyeztethetőségére és fontosságára.

Terveink között szerepel a hasonló jogbiztonság megteremtése a fiatal jégkorongozók számára, mint aminek a megteremtésén a profi jégkorong területén is dolgozunk. A játékosok és szüleik számára tiszta, átlátható rendszert szeretnénk elérni, mind a velük kötött szerződések, mind az átigazolások és ennek kapcsán a nevelési költségtérítések területén.

A jégkorong jellegéből fakadóan kiemelt területe lesz a JÉSZ tevékenységének, hogy felhívja a fiatalok figyelmét egészségük védelmére, és az esetleges problémákra való felkészülésre (pl. a biztosítások fontosságára). Továbbá szeretnék azokat az értékeket megerősíteni a következő generációkban, amelyeket mindannyian tanultunk a jégen: egészség, csapatszellem, fair play, küzdelem, győzelem. Ez a szülő és a szervezet együttműködésének alapköve.

Jelentkezési feltételek

Szülőknek (Pártoló tag, fiatal korú játékos esetén)

1. Abban az esetben, ha a játékos még nem töltötte be a 18. életévét, úgy lehet tagja a JÉSZ-nek, ha őt egy nagykorú képviselője regisztrálja pártoló tag formájában. Fontos kiemelni, hogy a játékos érdekeit ebben az esetben is teljes körűen szolgáljuk, viszont ez a Szervezetünk operatív működését jelentősen megkönnyíti.

2. A regisztráció során szükséges a játékos MJSZ azonosító száma, ami alapján le tudjuk ellenőrizni, hogy a regisztrálni kívánt játékos valóban aktív sportolója az MJSZ-nek.

3. Magára nézve kötelezőnek ismeri el a JÉSZ Alapszabályát, és vállalja célkitűzéseinek támogatását

Tagsági kérelemhez kérlek töltsd ki az alábbi adatokat! For membership please fill out the following:

Születési dátumod /Birthday

Édesanyád neve / Mother's name

Lakcímed /Address in EU

Telefonszámod /Mobile number

Köszönjük szépen! Hamarosan jelentkezünk Nálad a részletekkel. Kérünk, hogy a tagsági díjat, 14.000 Ft-ot erre a bankszámlára utald el:

Jégkorongozók Érdekvédelmi Szervezete 12010501-01602470-00100005 Raiffeisen Bank Zrt.

Thank you! We will contact you shortly. Please transfer the membership fee, 14.000 HUF to this bank account:

Receiver: Jégkorongozók Érdekvédelmi Szervezete IBAN: HU70120105010160247000100005

Név
Email
Kérdésed van? Do you have any questions? Vedd fel velünk a kapcsolatot! Please contact us!
Jégkorongozók Érdekvédelmi Szervezete