A JÉSZ megalakulása

A JÉSZ alapgondolata a magyar profi játékosok és jégkorongot támogató magánszemélyek körében 2016-ban fogalmazódott meg. A beszélgetéseink folyamán előkerültek olyan, a sportágunkat érintő kérdések és problémák, amelyeknek megoldását mindannyiunk támogatta, de hiába kerestünk és találtunk rá megoldást, hiányzott egy játékos képviselet. Egy olyan szervezet, amely képviselni tudta volna a játékosok szemszögéből ezeket az elképzeléseket. Sok-sok egyeztetést és megbeszélést követően körvonalazódott, hogy nagyon is szükség van egy képviseletre, egy érdekvédelemre jégkorong sportban is, hiszen csak a játékosok képviselték saját magukat korábban. Óriási igény mutatkozott arra, hogy felálljon a szervezet működése, mely sok segítő jégkorong rajongó szakember áldozatos munkájának köszönhető. Sikerült megalakulnunk, ezáltal a játékosok megbízásából, a játékosok álláspontját és érdekeit képviseljük a döntéshozók felé. 

A JÉSZ útja

A szervezet útja rendkívül rögös volt, hiszen kevesen és sok energiát fektettünk bele. Mindenki önkéntes munkában dolgozik, és a szabadidejét áldozza fel azért, hogy a szervezet működtetését segítse és ezáltal a sportolók képviseletét eredményesen elláthassuk. 

A JÉSZ megújítása

A JÉSZ megújításának gondolata egy baráti társaságban 2023. februárjában vetődött fel, mely gondolatot sok-sok további gondolat, ötletelés, kíváncsiskodás, kutatás, majd személyes, online és telefonos megbeszélés követett. 2023. májusában már heti rendszerességgel találkoztunk, és fogalmaztuk meg az új célokat, az új terveket és a legújabb programunkat. Megújítottunk csapatunkat, de a régi csapattagokat is újra harcba hívtuk. Mindenki első hívásra vállalta ezt a régi-új kihívást.

Mindezek hatására szervezetünk új erővel és megújult programmal jelentkezik 2023. nyarán. 

 

Kérdésed van? Do you have any questions? Vedd fel velünk a kapcsolatot! Please contact us!
Jégkorongozók Érdekvédelmi Szervezete